Az első fürdőtó

Rendkívüli élmény volt egy gyönyörű, beállt növényzetű kertben dolgozni. Megrendelőnk egy német kertészeti katalógus oldalán talált rá egy fürdőtavat ábrázoló képre.

Azonnal tudta, hogy ez az a dolog, mely régóta hiányzik kertjéből.

Nagy kihívást jelentett számunkra a tó megépítése 2009-ben, mert bár évek óta készültünk rá, még sosem építettünk ilyet. A munkát rendkívül alapos felkészülés előzte meg, több szakértőt vontunk be az építésbe, semmit sem bíztunk a véletlenre. Az alapos felkészülés meghozta eredményét, a vártnál sokkal gördülékenyebben ment a kivitelezés. A meglévő kert nagy fái és bokrai gyönyörű hátteret biztosítottak a tónak.

A tó vize ma is kristálytiszta, több újságcikkben és egy tévéműsorban is szerepelt. Az biztos, hogy a tóparton lévő apró szaletliben elkortyolni a reggeli kávét, vagy a hűs vízben csobbanni egyet egy forró nyári nap után leírhatatlan élményt jelent.

 

 

 

Tekintse meg további fürdőtavainkat

Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ebben a kertben mindent megtalálunk a tökéletes kikapcsolódáshoz. Gyönyörű fürdőtó közvetlen kapcsolatban a ház teraszával, színpompás évelőágyak, lepkéktől hemzsegő vadvirágos rét gyümölcsfákkal, példásan gondozott hatalmas zöldségeskert, és még ezernyi apró csoda.

Tovább olvasom »

Ezt a csodás kis nyugalmat árasztó fürdőtavat nagy szakmai kihívás volt megépíteni ebben a meredek hegyoldalban. Két egymástól szintben eltolt tó lett kialakítva. Tovább olvasom »

Bizonyára az Ön fejében is megfordult már a gondolat, milyen pompás érzés lehet megmártózni saját fürdőtavunkban egy forró nyári nap után.

Tovább olvasom »